Beszámoló az estről
Április utolsó estéjén összegyűlt Debrecenben ötven nyitott gondolkodású ember, hogy elmélyedjenek abban, hogyan valósulhatnak meg ötleteink és hogyan válhat valami sikeressé. Míg mindenki más már átadta magát a lazításnak, amit a hétközepi ünnepnap hozott, ebben az inspiráló közegben sokkal inkább a tettvágy nőtt és megszülethetett nagyon sok aha-élmény.
Nagyon sokat tettünk azért, hogy már az első Kreatív Kedd estünk olyan legyen, amilyet megálmodtunk. Az előadótermünket teljesen átalakítottuk, inkább hasonlított egy nagy nappalira. A családias, közvetlen hangulat sokakat segített abban, hogy fel tudjanak oldódni ennyi ember között is. Nagyon jó volt ezt a változást a színpadról látni, és egyre gyakrabban felszabaduló nevetésben elmerülni.
Barna előadása alapozta meg a gondolatiságot, utána megismerhettük a Zsindelyes Cottage és a Snappy Photobox történetét megálmodójuktól és vezetőjüktől, Kazai-Papp Reginától illetve Jurás Ákostól. Végül egy – szünettel megszakított – hosszabb beszélgetéssel zárták az előadók az estét.
Már a szünetben tapintani lehetett a magasabb energiaszintet, a feldobottságot. Nagyon jó érzés volt nekünk, szervezőknek látnunk. A kitalált új formátum rögtön tetszést aratott. Igazából egy olyan eseményt akartunk megalkotni, amire mi is szívesen elmennénk, és ez szerencsére nagyon jó iránytűnek bizonyult.
Az est végén beharangoztuk a következő alkalom témáját és előadóit. A közönségtől meg is kaptuk a bizonyítványt: az első est vendégeinek 83%-a már a helyszínen regisztrált a következőre! Úgyhogy közel egy hónappal a májusi estünk előtt, még az early bird időszakban arról számolhatunk be, hogy már most több helyünk foglalt, mint ezen az első esten.